Exkluzív, egyedi karkötő Ametiszttel és Hegyikritsállyal, valamint kézműves ezüst kiegészítőkkel.
A SERAFIN ékszerek a legtisztább méltányosan bányászott féldrága- és drágakövekből, valamint nemesfémekből készülnek személyre szólóan és exkluzív megjelenésben. Az egyes részletek különleges odafigyeléssel kerülnek a helyükre, hogy viselőjüknek a legkiemelkedőbb támogatást nyújthassák a testi, a lelki és a szellemi jólétben.
Már az idők kezdete óta a Hegyikristály jelentette a kőzetbe zárt tiszta fényt az emberiség számára.
Valódi mesterkristály, minden téren hihetetlen változásokat érhetünk el vele: a gyógyítás, a kommunikáció, a meditáció, az érzelmi vagy anyagi bőség bevonzásában életünkbe.
Viselője teljes érzelmi, mentális és fizikai jólétéhez járul hozzá, teljes egészében kiegyensúlyozva a testet, a lelket és a szellemet.
Más kristályokkal egyetemben használva felerősíti azok élettani hatásait.
Az Ametiszt a bölcsesség kövének tartják, amely megmutatja a tudatos jelentléthez vezető utat.
Erősíti a memóriát, segíti a döntéshozatalt és serkenti a motivációt. Csillapítja a rögeszméket, a függőségek mögött meghúzódó kényszerességet, valamint vigaszt nyújt a gyászban. Mestergyógyító kristály, amely felerősíti az immunrendszert és helyreállítja a hormon háztartást.
Távol tart minden negatív energiát, kiszűri a geopatikus stresszt és az elektroszmogot.
Az Ametiszt iránt a legnagyobb vonzódást a február hónap szülöttei érzik, ám mint mesterkristály, bárki életében fantasztikus változást képes elérni.
A SERAFIN ékszerek megalkotásánál nem csak a szépségre, a különleges csiszolásra, és így az exkluzív megjelenésre fektetem a hangsúlyt, hanem azok élettani hatására is. A fent említett két kristály összepárosításával még koncentráltabb ám szolidabb befolyást gyakorolhatunk viselőjük fizikai, érzelmi és mentális kiegyensúlyozottságára.
Készült:
Ametiszt: magas minőségű "AAA", 10mm
Hegyikristály: magas minőségű "AAA+", fazettált csiszolású 8mm
Kézműves ezüst (97-99%-os) kiegészítők
Karkötő méretválasztás: a kéztőcsontok felett mért értékhez 0,5-1 cm-t szokás hozzáadni.
top of page
78 000 Ft Szokásos ár
54 600 FtAkciós ár
ÁFA beleértve |
bottom of page



