




ÖRÖKSÉGÜNK
A kristályok a Föld korai életszakaszából származó több millió éves képződmények. Olyan kortalan adatbázisok, amelyek minden információt és adatot tárolnak, amivel valaha találkoztak.
Tudományosan tekintve a kristályok a legkisebb entrópiával rendelkező rendszerek, vagyis a valaha keletkezett legletisztultabb és legszabályosabb belső rácsszerkezettel rendelkeznek.
Már az idők kezdete óta rajongtak az emberek a kristályokért, különböző szertartások, rituálék, temetkezési szokások, gyógyítások, terápiák alkalmával, vagy éppen dekorációs céllal. A kristályok képessége arra, hogy tömérdek adatot tároljanak, valamint hogy az őket körülölelő energiát egyensúlyba hozzák, nélkülözhetetlenné teszi őket a modern korban is.
Személy szerint elkötelezett vagyok környezetünk védelme érdekében, ezért csak olyan forrásból szerzek be kristályt, amely a feltárás és a bányászat során felelősségteljesen bánik a természettel, így a munkafolyamat után, lehetőségéhez mérten visszaállítja az eredeti vad környezetet, a legkisebb ökológiai lábnyomot hagyva maga után. Hálás vagyok a természetnek és a természet iránt elkötelezett szakembereknek, akikkel együtt dolgozhatok.
A SERAFIN ékszerek különlegességét és szépségét emeli, hogy ennélfogva nincs két egyforma kristálydarabocska sem, hisz valamennyi alapanyag Földanya ajándéka.
Amikor magunkon viselünk egy kristályt, annak energiája kapcsolatba lép a test elektromágneses mezejével, így hozva energetikai változást a testben, mentális szinten és a lélekben is.
NÉHÁNY SZÓBAN RÓLAM
Gyerekkorom óta szeretem a köveket, a kristályokat, bár az, hogy intuitív elképzeléseim formát öltsenek új tapasztalat még. Hiszem, hogy a körülöttünk lévő világ tele van varázslattal, csak rajtunk múlik, hogy beengedjük-e a csodákat az életünkbe, hogy megvalósulhassanak.
A kristályok olyan elképesztő “memóriával”, egyedi eszenciával rendelkeznek, amely számunkra képes a “teljesség” állapotát visszahozni. Ezért is vagyok elkötelezett, hogy csak ellenőrzött forrásból, méltányos bányászatból származó legtisztább és legjobb minőségű kristályokat hozzak el Neked!
Bármilyen elenyésző hatást is tulajdonítunk egy-egy kristály működéséhez, az közelebb visz minket a boldogságunkhoz, a kiegyensúlyozottságunkhoz, az egészségünkhöz, hatalmas eredményt hozhat életünkbe, hisz minden aprónak vélt lépés számít, csak rajtunk múlik!
Szerintem a legjobb dolgok az életben mindig a részletekben rejlenek és csak a kreativitásunk szab határt neki, hogy mit hozunk ki belőlük. Az általam készített ékszerekkel szeretnék szívet-lelket gyönyörködtető, jótékony és időtálló értéket teremteni.
Köszönöm, hogy megtiszteltél figyelmeddel, és bízom benne, hogy találsz magadnak vagy a szeretteidnek olyan SERAFIN ékszert, ami a kedvedre való. Állok rendelkezésedre, ha kérdésed, kérésed lenne, vagy szeretnél személyre szóló ajándékot!



